Az előzőekben írtam már kicsit bővebben erről a betegségről, ami annyi nő életét megkeseríti manapság, akár diagnosztizálták már nála a PCOS-t, akár nem, ezáltal nem is tud róla, csak érzi, hogy valami nincs rendben.
Az én történetem is valahogy így kezdődött… Így, hogy már tudom mi ez a betegség, és visszagondolok az elmúlt jó pár évre, egészen a pubertáskoromig, a mostani tudásommal és eszemmel láthattam volna, hogy mi a bajom, és akkor talán nem jutottam volna el addig a szintig, amíg sajnos el kellett jutnom a betegség miatt.
Emlékszem elég későn, 16 éves koromban kezdtem el menstruálni. Körülöttem már mindenki évekkel azelőtt túl volt ezen a fejlődési szakaszon, én meg még mindig sehol sem jártam. Édesanyám is aggódott emiatt, ezért orvoshoz is fordultunk, ahol természetesen azzal nyugtattak bennünket, hogy semmi probléma nincsen, előfordulnak ilyen későn érő lányok. Abban a hitben hagytuk el a rendelőt, hogy valóban minden rendben van. Majd teltek-múltak a hónapok, és 16 éves múltam mikor az első menstruáció beköszöntött. Na, hát, hogy őszinte legyek, soha nem fogom elfelejteni azt a napot, mivel olyan szinten lettem rosszul, hogy elájultam. Olyan szinten görcsöltem, hogy hihetetlen. Mint aztán kiderült az erős görcsök, a hirtelen nagy vérveszteség (mert nálam az volt) okozta az ájulást, és miért is ne még vérszegény is voltam, amúgy is.
A lényeg, hogy már akkor nem stimmelt nálam valami, csak nem foglalkoztam vele, mert nem tudtam, hogy kell, hiszen mindenhol azt mondták, a vérszegénységen kívül semmi bajom. Természetesen ezt követően össze-vissza volt ciklusom, olyan volt, mint a mesében, hol volt, hol nem volt…tudjátok?! Hogy rendszeres legyen a történet, ezért a nőgyógyász fogamzásgátlót írt fel, ami persze napra pontosan beállította a ciklusomat és minden tünetet elnyomott, így tényleg azt hittem, hogy teljesen egészséges vagyok. Hozzáteszem a tablettát mindenféle előzetes vérvétel, vagy vizsgálat nélkül írta fel!
Úgy 20-21 éves lehettem mikor egy vírusfertőzés miatt abba kellett hagynom minden gyógyszer szedését, így a fogamzásgátlót is, mivel lényegében a víz sem maradt meg bennem, így ha szedtem volna is, a hatása elmaradt volna. Ezt követőn nem jött meg a havim. Persze mitől fél ilyenkor, ennyi idősen az ember lánya…hogy teherbe esett. Mert ugye egy nő először mindent megtesz azért, hogy ne essen teherbe, aztán meg bármit megtenne, hogy várandós legyen! A felfogásunk már csak ilyen, így vagyunk kódolva! Szóval felkerestem a nőgyógyászomat, aki annyit mondott, hogy igazából semmi baj, csak sok apró, éretlen tüszőt lát a petefészkeimben, és emiatt nem tudtam menstruálni. Felírt egy gyógyszert, ami majd megindítja a menstruációm, ezt követően pedig elkezdhetem szedni újra a fogamzásgátló tablettákat. Közölte, ha mégsem így lenne, akkor menjek vissza, mert akkor végezni kell egy kis beavatkozást…de hozzátette azt is, hogy erre nem fog sor kerülni, nyugodjak meg. Valóban nem került rá sor, mert a lórúgásnyi hormonadag megtette a hatását, beindult a ciklusom, tünetek újra elnyomva…és lám rá 10 évre kiderül, hogy PCOS-ben szenvedek. Ha akkor valahonnan hallok erről a betegségről, akkor lehet nem kellett volna sem a műtét, sem a sok szar gyógyszer, amit belém tömtek, és lelkileg sem mentem volna tönkre egy időre!!!
Igen…tudom…lényegtelen ezen már problémázni, hátra kell hagyni…csak bosszant, hogy sok orvos ennyire félvállról veszi ezt a betegséget, és megpróbálnak nőket lerázni azzal, hogy ráérnek majd ezzel akkor foglalkozni, amikor gyereket akarnak, addig pedig tömik beléjük kilószámra a gyógyszereket! A történetemmel és a blogommal csak szeretném elérni, hogy mással ne fordulhasson ez elő, és ne akkor szembesüljön a problémával, amikor gyereket szeretne, vagy amikor esetleg más túl késő!!!
