Ma megint egy olyan témát veszek elő, ami sokak számára volt kérdés irányomba, nekem egy kicsit fájó pont, de akkor most írok róla. Ez pedig nem más, mint az a bizonyos meddőségi klinika, és az azzal kapcsolatos lelki-testi terror… legalábbis számomra az volt!!!

Ahogy már írtam korábban, a hónapokig tartó (inkább évekig) sikertelen babaprojektet követően, nőgyógyászom javaslatára elkezdtük rendszeres látogatóvá válni egy bizonyos meddőségi klinikán. Mivel az én akkori nőgyógyászom is ezen a klinikán dolgozik, így mire eljutottunk odáig, hogy belevágjunk a mesterséges megtermékenyítés folyamatába, addigra már az összes ehhez szükséges vizsgálaton túlestünk a férjemmel, már akkor mikor még a gyógyszeres kezelésekkel próbálkoztunk. Ezek a vizsgálatok is mind-mind időbe telnek, ami eléggé megviseli ilyen helyzetben az ember idegrendszerét. Így nekünk ezekre már nem kellett akkor várnunk, mikor bejelentkeztünk a klinikára, mert addigra túlestünk rajtuk. Ezek a vizsgálatok többek között: hormonvizsgálat vérből két alkalommal, petevezeték átjárhatósági vizsgálat, UH-, és nőgyógyászati vizsgálatok, férjemnek andrológiai-, és spermavizsgálatok.

Szóval ezek birtokában elkezdhettük az inszeminációkat. Nálam ez azzal kezdődött minden hónapban, hogy peteérést kellett stimulálni, mivel a PCOS miatt nem volt. Ez lórúgásnyi hormon injekciókkal történt, amit a hasba kellett beadni minden áldott nap, addig, amíg a peteérés bekövetkezett, akkor jött egy másik hormonszuri, ami a tüszőrepedésért felelt. A peteérés nyomon követése miatt, hogy a tüszőrepesztőt a megfelelő időben (de ez olyan sacc per kb. konkrétan :S) adja be magának az ember, rendszeresen kellett UH vizsgálatra járni a klinikára, ami volt, hogy 2-3 naponkénti utazást jelentett. A vélhető peteérés napján következett maga az inszemináció, azaz a mesterséges spermafelhelyezés.

Ahhoz hogy valaki részt vehessen a lombikprogramban, annak az a feltétele, hogy ezt a lépcsőzetest eljárást végigvigye, aminek az utolsó lépcsője az inszemináció (amiből legalább 5 alkalmat végig kell „kísérletezni”… vagy sikerül, vagy nem alapon), ezután próbálkoznak a beültetéssel. Mint utólag kiderült lehet enélkül is lombikprogramra jelentkezni, de azt a TB nem támogatja, és elég borsos ára van a történetnek. Igen, persze, a babáért bármit és bármennyit belead az ember… de azért nagyon sokan vannak olyanok, akik ezt nem tudják megfizetni!!! Elárulom még így is több százezer forintba került a kezelés, és mi még a lombikprogramig el sem jutottunk. Bár így utólag belegondolva, inkább kifizettem volna egy összegben azt a pénz, amit így hónapok alatt apránként fizettünk (mert kb. ugyanannyi lett volna…de nem tudtam erről a lehetőségről), és akkor nem kellett volna végigvárni azt a sok-sok hónapot. És itt most nem az anyagi oldaláról beszélek a dolognak, hanem arról, hogy lelkileg kikészül az ember, és a testem is megálljt parancsolt, mivel a ló adagnyi hormonoktól kikészült a szervezetem, nem beszélve a túlsitumálásról, ami egy horror volt. Amúgy sem jártunk sikerrel az inszeminációkkal, de a túlstimulálás miatt meg is kellett szakítani a kezeléseket, mert sajnos ez elég veszélyes állapotot tud létrehozni, bőven elég volt a hasi fájdalom, ami ezzel járt.
(Bővebben  itt olvashattok a túlstimulálásról: http://www.hazipatika.com/eletmod/meddoseg/cikkek/a_hormonkezeles_veszelyei/20120229171934)

Egy szó, mint száz én többet nem akarok, és nem is fogok ilyen kezeléseken részt venni, főleg, hogy most már tudom, sikerülhet enélkül is, hiszen már egyszer megtörtént esetemben az orvosok szerint lehetetlen. Természetesen nem ellenzem, mivel van olyan, akinek ezek a kezelések segítenek és semmilyen szervi elváltozást nem okoznak (bőven elég nekik a lelki megpróbáltatás!!!), én csak egyszerűen nem akarom még jobban tönkre tenni magam, és ezt legfőképp a túlstimulálás okozta állapotra értem. És lelkileg sem akarom még egyszer ezt átélni…

De, mint mondtam van olyan, akinek csak ez segíthet! Én csak drukkolok mindenkinek, hogy elérje, amit szeretne, akár így, akár úgy! Ami pedig engem illet…mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megadatott nekem az anyaság, és ha újra nem is élhetem át ezt a csodát, már akkor is boldog vagyok, mert van egy gyönyörű kisfiam!!! De na-na, azért nem adom fel…jön még ide a gólya… ;)